Gyakorlatok a kevésbé fájdalmas szülésért

Miért van az, hogy a nők egy része pár óra alatt világra hozza gyermekét, mások pedig naphosszat vajúdnak? Hogy lehet, hogy sokunk a fájdalom ellenére is szépnek és csodának éli meg a szülést, míg valakiben még évek elmúltával is ott él a sokk és köszöni szépen, nem kér többet belőle? Tény, hogy minden szülés más és mindenkinek más a fájdalomküszöbe, de te magad is nagyon sokat tudsz tenni azért, hogy csökkentsd a fájdalmat. Bizonyos gyakorlatokkal kiválóan megedzheted, felkészítheted a szülésben aktívan résztvevő izmaidat.

A British Medical Journal brit orvosi szaklap felmérése szerint azok a nők, akik várandósságuk során intenzíven és rendszeresen edzették medencealapi izmaikat, könnyebb szülésről számoltak be. Főként a kitolási szakasz rövidíthető le ily módon. Ez azért is nagyon fontos, mert az elhúzódó kitolási szakasz nem tesz jót a babának és megnöveli a császármetszés esélyét. És persze nagyon kimerítő is.

Gyakorlatok a könnyebb szülésért

A testedzés úgy általában egy fantasztikus módja a szülésre való felkészülésnek, hiszen erősíti izmaidat, javítja vérkeringésed, rugalmassá, kitartóvá tesz, és ezekre mind szükséged lesz a vajúdás során. De a következő tipikus szüléskönnyítő gyakorlatokat még véletlenül se hagyd ki!

.

Széles guggolás

A guggolás megerősíti comb és medencealapi izmaidat. A természetes szülés éllovasai szerint ez az egyik legoptimálisabb póz a szülésre, mivel teljesen kinyitja medencédet, és kisebb így a gátszakadás esélye is. Guggolj széles terpeszben. Lábfejek kifelé néznek, hátad egyenes. Kezek összekulcsolva, könyököd a térded vagy combod belső oldalához feszül.



.

Szabó póz/pillangó póz

Ülj le, hajlítsd be térdeidet, talpaid simuljanak egymáshoz. Sarkaidat húzd minél közelebb testedhez. Lazítsd el belső combizmodat, gerincedet, fejedet tartsd egyenesen. Óvatosan közelítsd térdeidet a talaj felé, de csak amíg kényelmes.





.

Medencebillentés

Hanyattfekvésben húzd fel lábaidat, kezeidet pedig pihentesd a tested mellett. Belégzésre a derekadat nyomd a talajhoz, közben szorítsd össze az izmaidat. Tartsd meg 3-5 másodpercig, majd kilégzésre lazíts.



.

Kegel gyakorlatok

Az intimtornával pubococcygeus (közismerten PC) izmaidat erősíted meg, amelyek a hüvely és húgycső körüli, méh és gátkörnyéki szervek felfüggesztéséért, feszességéért felelősek. Szülés közben képes leszel tudatosan ellazítani hüvelyi- és gátizomzatodat, és amikor kell, feszes toló-mozgást előidézni.

Így csináld: A vécén ülve 5 másodpercre hagyd abba, majd engedve a szorításon folytasd a pisilést. Pár másodperc után újra “zárd el a csapot” 5 másodpercre. Ebből csinálj öt kört. Napról napra növeld a másodperceket, míg el nem éred a 10-et. Ha minden nap párszor elvégzed a tornát (5 kör „10 másodperc szorítás-5 másodperc pihi”) garantáltan erősödnek a rejtett izmok pár héten belül.

Ha már biztosan tudod, mely izmaidat kell megfeszíteni, természetesen nem csak a vécén ülve gyakorlatozhatsz. Ebben a tornában épp az a szép, hogy bárhol, bármikor nekiállhatsz. Nem kell külön időt szánnod rá, csinálhatod főzés, tévézés, utazás, munka közben,… használd a fantáziádat!

Hazánkban igen elterjedt és bizonyítottan eredményes módszer a Kriston-féle intimtorna. Ebben az interjúban bővebben olvashatsz erről.

Egy hozzászólás “Gyakorlatok a kevésbé fájdalmas szülésért” bejegyzésre

  • OKROS KLAUDIA szerint:

    koszönöm szépen a segitséget.ugyanis én egy 8 honapos kismama vagyok,és az az igazság hogy nagyon félek a szüléstöl…remélem ezek a gyakorlatok ténleg segitenek megkönyebitenni a szülést…

Szólj hozzá!

Spam Protection by WP-SpamFree

Kövess!
Címkefelhő
Legutóbbi hozzászólások
admin: Györgyi, ha jól esik, megcsinálhatod heti 3-5-s...
admin: Tünde, iratkozz fel a tornavideo.hu ingyenes zón...
Tunde: Szia! En 18 eves vagyok 48 kilo es szeretnem a po...
Györgyi: Szia Enikő! Most vagyok 6 hetes terhes. Azt sz...
admin: Lili, ne haragudj a késői válaszért. Gratulál...
admin: Kedves Timi, ez a te döntésed. Vedd figyelembe k...
admin: Kedves Judit, szívből gratulálok várandóssá...
admin: Kedves Mónika. Várlak titeket szeretettel. Nem n...
admin: Bogi, szívből gratulálok várandósságodhoz! :...
admin: Ingrid, szívből gratulálok kislányod születé...
BMI

Testtömeg (Kg) Magasság (cm)

BMI