Baba-mama életmód, baba-mama torna, élet a babával, fogyókúra, gyakorlatok szülés utánra, hatékony időgazdálkodás, sport a babával, szülés után

Izgalmas érzés legelőször nekiállni tornázni a játszótéren. “Vajon mit gondol rólam a többi anyuka?” “Biztosan összesúgnak a hátam mögött…” De aztán a kétségeken és aggodalmakon egyszer csak túlnőnek a célok. Nem mondom, hogy a legzsúfoltabb játszóteret választom edzéseim helyszínéül és nem is “csúcsidőben” állok neki a gyakorlatoknak, de ha egyszer elkezdem, akkor már végig is csinálom, amit aznapra beterveztem. A játszótéri edzés persze nem olyan, mintha egyedül edzenél. Nem enged olyan fokú koncentrációt, hiszen közben a gyerekekre is figyelni kell. Mégis – talán épp a rendelkezésre álló csöpp idő maximális kihasználása végett – meglepően intenzív és hatásos edzéseket sikerül így összehoznom. Continue Reading

Baba-mama életmód, fogyókúra, lelki felfrissülés, pilates babával, sport a babával

Nem tudom lesz-e még nyári hétvégénk, de ezt a gyakorlatsort otthon is elvégezheted. A Pilates a jóga és az erősítő edzés ötvözete. A törzs izomzatára koncentrál, erősíti a has- és hátizmot, megtanít a helyes tartásra. Míg a jógát kitartott, statikus gyakorlatok jellemzik, addig a Pilates egy dinamikus gyakorlatsor. Szálkás, nyúlánk testet eredményez. Igen hatásos stresszűző, erősíti immunrendszeredet is. A légzésre figyelj! Orrodon keresztül be (mellkasi légzés) és a szádon keresztül ki. Próbáld ki a következő videót! Ugyanezen a keszthelyi strandon készítettem a kislányommal tavaly a Fittmama Program DVD részét képező Baba-mama Pilates videót. Jó volt nosztalgiázni, bár most csak a torna végére, a csobbanásra szaladt oda hozzám Kendével együtt. 🙂

 

aktív kismama, Baba-mama életmód, baba-mama torna, élet a babával, fogyókúra, gyakorlatok szülés utánra, pilates babával, sport a babával

.

Végre egy kis lehűlés! Örülj az esős napoknak és használd ki az otthonlétet. Ha eddig halogattad most kezdd el a fitt életmódot, de legalábbis teremtsd meg az alapjait. Jobb időpont a kezdésre, mint január 1-je, elhiszed? Egyrészt nincs szó misztikus dátumról, ígéretekről, elvárásokról, csak színtiszta elhatározásról és cselekvésről. Másrészt, ha ma kezded, szilveszterezni már bombázó anyukaként mehetsz. 🙂 Continue Reading

aktív kismama, aktív kismama, Baba-mama életmód, baba-mama torna, élet a babával, fogyókúra, fontos szabályok, kikapcsolódás, kismama egészség, Kismama életmód, kismama torna, mozgásformák kismamáknak, sport a babával

.

“Ilyen kánikulában még tornázni sem lehet!” – mérgelődött egy kedves ismerősöm, aki ráadásul igen jó úton halad a fitt életmód felé. A szülése óta, azaz 5 hónap alatt vagy 9 kilót adott le. Mindezt szoptatás és lelki egyensúlya megőrzése mellett. Ezek után joggal lehet dühös az akaratával szembeszegülő természeti elemekre. Az időjárás márpedig markánsan meghatározza a testedzéshez való kedvet. Én még nem láttam olyan egyedet, aki szívvel-lélekkel futott volna a 40 fokos hőségben. Az elszántságnak is van határa. Continue Reading

aktív kismama, aktív kismama, Baba-mama életmód, baba-mama torna, élet a babával, fogyókúra, fontos szabályok, gyakorlatok kismamáknak, hatékony időgazdálkodás, kikapcsolódás, kismama egészség, Kismama életmód, lelki felfrissülés, mozgásformák kismamáknak, sport a babával, súlygyarapodás, terhesség és stressz

Beköszöntött a strandszezon, készülünk az izgalmas nyaralásra. Mert az mindig izgalmas. Ha kismama vagy azért, mert egy jó darabig ez lesz az utolsó szabad nyár, ha anyuka vagy, akkor pedig… azt hiszem ezt nem kell ragoznom. Gyerekkel nyaralni kalandos vállalkozás. Szóval, készülődés és pakolás: „fényképező bepakolva, elemek feltöltve, strandpapucs a táskában, bikini… nahát, hiszen ez majd leesik rólam!” Ha hű követője vagy a Fittmamablognak, ha rendszeresen edzel kismama/baba-mama torna videóimra, ez könnyen előfordulhat. Biztosan büszke is vagy magadra! De itt nem szabad hátradőlni. Vakáció ide vagy oda, nem szabad lerombolni azt, amiért eddig küzdöttél. Nem kérem, hogy a szállodai szobában gyakorlatozz, dehogy! Hiszen ott a strand, a világ legjobb dolga a kellemest összekötni a hasznossal. Úszhatsz, vízibiciklizhetsz, futhatsz, röplabdázhatsz, pingpongozhatsz, fogócskázhatsz, tornázhatsz a vízparton.
Ez a rövid videó biztosan meghozza a kedvedet: Continue Reading

aktív kismama, Baba-mama életmód, baba-mama torna, élet a babával, fogyókúra, sport a babával

Hangulatfüggő ugyan, de még egy háromévessel is lehetséges az összebújós baba-mama torna. Kende egy igazi belevaló kis pasi – “harci sérülései” is bizonyítják 🙂 – de ha előveszem ezt a hasznos kis csípőülőkét, szívesen rápattan egy ötperces közös torna erejéig.

 

BabaCo® csípőülőke egy magyar szabadalom és egy igazi segítség a kisgyermekes anyukáknak. A hagyományos hordózókkal szemben egyetlen mozdulattal alátámasztható vele a kicsi, így gyors megkönnyebbülést jelent a karnak, a gerincnek és a pici is szívesen csücsül rá, hiszen a BabaCo® által nem “magára szereli”, hanem magához öleli anya. Használom főzéshez, tornához, és persze kint, ha felkéredzkedik Kamilla… vagy éppen Kende, ha elfárad kirándulás, séta közben.

A torna gyakorlatokhoz ismétlésszám: miután elkezdtem érezni, hogy a comb -és farizmom keményen dolgozik, még 2 x 8-at csináltam minden gyakorlatból. Igazán hatásos, intenzív miniedzés volt. Jól esett és feldobott mindkettőnket.

.

BabaCo® – csípőülőke a gerinc kímélésére

10% kedvezményre jogosító kupon kódot itt az oldalsávban a BabaCo logónál találod!
Webshop: www.babaco.eu

.

aktív kismama, Baba-mama életmód, baba-mama torna, élet a babával, fogyókúra, hatékony időgazdálkodás, lelki felfrissülés, sport a babával

Ki mondta, hogy az edzést be kell zárnod a négy fal közé? Bármerre járj is, mindig adódik lehetőség egy gyors, anyagcsere-felpörgető, vidámságot hozó tornára. A spontán edzések igen hatékonyak, hiszen a játék hevében olyan extra energiák szabadulnak fel bennünk, amelyek kitűnő teljesítményt hoznak. Ne hagyd, hogy berögzült szokásaid – “torna a nappaliban reggel 7-8-ig” – elnémítsák benned a hirtelen feltörő vágyat: “föl kell, hogy fussak erre a dombra!” Ha ilyen vagy hasonló késztetésed támad, akkor ott helyben engedelmeskedj neki, mert ha az egód belép a képbe, hamar lebeszél az ilyen “őrültségekről”. Aztán cammogsz tovább és vágyakozva nézel vissza a hívogató dombra és az elszalasztott örömködésre.
A hétvégén a Kopaszi gátnál jártunk a gyerekekkel. Kavicsokat dobáltunk, játszótereztünk, fogócskáztunk, bújócskáztunk, ugrándoztunk, sőt, még a táskámban lapuló ugrálókötél is előkerült.

 

.

FITTMAMA PROGRAM DVD – „fittebben és formásabban, mint lánykoromban”

Egy komplett, egyedülálló életmód program kimondottan kisgyermekes anyukáknak!

A tartalomból: Baba-mama torna/babás Pilates/Otthoni kardió intervallum edzés videó, átfogó táplálkozási és edzés terv, időszervezési tanácsok kisgyermekes anyukáknak, edzést segítő torna kártyák, receptek…

.

.

.

.

aktív kismama, anya születik, Baba-mama életmód, baba-mama torna, élet a babával, fogyókúra, gyakorlatok szülés utánra, pilates babával, sport a babával, szülés után

Március 12-én a tv2 Magellán című műsora bemutatott egy kis szeletkét a szülés után fogyni vágyó anyukák életéből. Az “Extrém hízások terhesség alatt” című riport filmben megismerheted a kisgyermekes anyukák önmagukkal vívott küzdelmeit és betekintést nyerhetsz egy sóbarlangi fittmama tornámba is.

Szívesen tornáznál velem, de messze laksz a sóbarlangtól/ nincs időd, energiád, kedved eljárni tornázni? Vigyél haza! 🙂 TORNÁZZ VELEM OTTHON! >>

Baba-mama életmód, baba-mama torna, élet a babával, fogyókúra, gyakorlatok szülés utánra, hatékony időgazdálkodás, sport a babával, szülés után, táplálkozás szoptatás alatt

.

Egy kedves olvasóm, Kincső kérdése, megér egy bejegyzést, sokakat izgató témát feszeget.

„Kedves Enikő! Jó ideje figyellek, de még mindig nem világos, hogyan is csinálod. Hogy tudsz 2 gyerek mellett főzni és tornázni?! Csodállak, nekem egy gyerek mellett is őrült nehéz és ha 1-2 nap sikerül is megvalósítanom, akkor utána száz, hogy elmaradok valamiben. Ez már frusztráló. Követni szeretném a példádat, de szükségem lenne támpontokra: konkrétan mire figyeljek oda életmódomban, mit egyek, hogyan fogyjak le? Segíts kérlek!”

Nagyon jól esett a leveled Kincső és bár több rövid kérdésedre válaszoltam már, most egy nagyobb bejegyzésben összefoglalom neked és hasonló cipőben járó anyukáknak, hogy hogyan is csinálom, azaz a Fittmama Életmód lényegét. Continue Reading