‘sport a családnak’ címkével ellátott bejegyzések
Interjú egy maratonista Fittmamával
.
“36 éves múltam júniusban. Csilla lányom 15, Tomi fiam 8 évesek. Férjemmel 16 éve vagyunk házasok.” – kezdte bemutatkozását Czira Tamásné Panni, akit nemrég ismertem meg ugyan, közvetlensége, lendülete, szókimondósága miatt mégis nagyon közel érzek magamhoz. Panni egy hétköznapi nő, aki sport, család és munkafronton is nagyon “teljesít”. Vérbeli Fittmama, igazi “motivátor”. Ezért is döntöttem el, bemutatom neked. Tovább »
Aktívan a játszótéren
Izgalmas érzés legelőször nekiállni tornázni a játszótéren. “Vajon mit gondol rólam a többi anyuka?” “Biztosan összesúgnak a hátam mögött…” De aztán a kétségeken és aggodalmakon egyszer csak túlnőnek a célok. Nem mondom, hogy a legzsúfoltabb játszóteret választom edzéseim helyszínéül és nem is “csúcsidőben” állok neki a gyakorlatoknak, de ha egyszer elkezdem, akkor már végig is csinálom, amit aznapra beterveztem. A játszótéri edzés persze nem olyan, mintha egyedül edzenél. Nem enged olyan fokú koncentrációt, hiszen közben a gyerekekre is figyelni kell. Mégis – talán épp a rendelkezésre álló csöpp idő maximális kihasználása végett – meglepően intenzív és hatásos edzéseket sikerül így összehoznom. Tovább »
Torna a babával
Végre egy kis lehűlés! Örülj az esős napoknak és használd ki az otthonlétet. Ha eddig halogattad most kezdd el a fitt életmódot, de legalábbis teremtsd meg az alapjait. Jobb időpont a kezdésre, mint január 1-je, elhiszed? Egyrészt nincs szó misztikus dátumról, ígéretekről, elvárásokról, csak színtiszta elhatározásról és cselekvésről. Másrészt, ha ma kezded, szilveszterezni már bombázó anyukaként mehetsz.
Tovább »
Edzés nyaralás alatt
Beköszöntött a strandszezon, készülünk az izgalmas nyaralásra. Mert az mindig izgalmas. Ha kismama vagy azért, mert egy jó darabig ez lesz az utolsó szabad nyár, ha anyuka vagy, akkor pedig… azt hiszem ezt nem kell ragoznom. Gyerekkel nyaralni kalandos vállalkozás. Szóval, készülődés és pakolás: „fényképező bepakolva, elemek feltöltve, strandpapucs a táskában, bikini… nahát, hiszen ez majd leesik rólam!” Ha hű követője vagy a Fittmamablognak, ha rendszeresen edzel kismama/baba-mama torna videóimra, ez könnyen előfordulhat. Biztosan büszke is vagy magadra! De itt nem szabad hátradőlni. Vakáció ide vagy oda, nem szabad lerombolni azt, amiért eddig küzdöttél. Nem kérem, hogy a szállodai szobában gyakorlatozz, dehogy! Hiszen ott a strand, a világ legjobb dolga a kellemest összekötni a hasznossal. Úszhatsz, vízibiciklizhetsz, futhatsz, röplabdázhatsz, pingpongozhatsz, fogócskázhatsz, tornázhatsz a vízparton.
Ez a rövid videó biztosan meghozza a kedvedet: Tovább »
Játékos gyerek torna
Mit kezdhet a tornázni kívánó anyuka kicsinyével, aki a baba-mama tornához már túl nagy vagy túl aktív? Teremts neki izgalmas, biztonságos környezetet, és indulhat is a torna. Vidám mozgásos gyakorlatok sora, amiben a gyerek kipróbálhatja ügyességét, improvizálhat, ugyanakkor önfegyelmet is tanulhat – kérésre végrehajtani egy gyakorlatot. Másfél éves kislányom és hároméves kisfiam nagyon szeretik az ilyen “szeánszokat”. Hamar belejöttek, már elég, ha a gyakorlatok nevét kimondom és csinálják is. A hangsúly a játékosságon van. A gyakorlatokat változtassuk izgalmas feladatokká. “Gyerekek most sétáljatok át a pallón! Vigyázat, alattatok víz van, bele ne pottyanjatok, szárazon kell átjutni!” Dicsérd meg, ha ügyes, és akkor is, ha még nem annyira, de kitartóan próbálkozik. Olyan gyakorlatokat gyűjtöttem össze, amelyeket segítség nélkül is meg tud csinálni egy bölcsis, ovis korú gyerek, te pedig nyugodtan tornázhatsz mellette.
Baba-mama torna dvd
Íme, egy rövid bemutató a Fittmama Program 3. torna videójából. Ez egy erősítő-alakformáló edzés, amit gyermekeddel együtt végezhetsz. Háti hordozó vagy hordozókendő segítségével vagy anélkül is csinálhatod, ahogy szimpatikus. Katt ide a teljes, 30 perces baba-mama torna videóért + Fittmama Programért!>>
.
Bye-bye babaháj
Végre a tiéd lehet a Fittmama Program, a fogyni/erősödni/izmosodni vágyó anyukák komplett életmód programja. E-book táplálkozásról, testedzésről, időszervezésről; 3 torna videó (baba-mama torna, babás Pilates, otthoni intervallum edzés), torna kártyák, fittmama klub tagság, saját online személyi edző.
Katt ide és ez mind a tiéd lehet!>>
.
Baba-mama Pilates videó
Íme egy rövid bemutató a Fittmama Program egyik videójából. Kedves fogyni/erősödni/izmosodni vágyó anyuka társam! Végre a tiéd lehet a kimondottan kisgyermekes anyukáknak szóló komplett életmód program!
.
Nyaralás a kicsikkel
Ez is megvolt. És milyen jó volt! Egy hét nyaralás a két picurral. Nem lehetetlen, sőt! A “fagyit kérek”, “nem akarok hazamenni!”, “azt a kisautót akarom!”, “nem akarok kijönni a vízből!”, “méééég csúszdázzunk!” kezdetű érzelemkitörések hamar a feledésbe merülnek és a nyaralás páratlan emlékként bővíti közös élményeink tárházát. Strandolás, úszkálás, bolondozás, homokvár építés, vízibiciklizés, hajókázás, vízicsúszda, limonádé, hekk, vízparti séták és az elmaradhatatlan mozgás. Te sem szeretnéd, hogy az idei nyaralásod egyetlen sportszáma a maratoni napozás legyen? Akkor íme, néhány ötlet, hogyan is töltheted el aktívan az időt gyermekeiddel a strandon: Tovább »
Torna otthon a két gyerekkel
Videó, válaszul kérdésetekre, hogy “Enikő, mégis hogyan oldod meg a tornát két gyerekkel?” Így is lehet… Vidám edzés a gyerekszobában 10 hónapos kislányommal és két és fél éves kisfiammal. Kérésetekre már készül a teljes baba-mama torna dvd is!

